1926 szeptember 1-én született Kiskunfélegyházán szegény parasztszülők harmadik fiaként. Vagyonuk 3 hold föld volt, saját építésű kis tanyával, meg apjának első világháborús rokkantjáradéka, havi tizenhat pengő. Ebből élt meg a család és taníttatta is a többre törekvő gyermekeit. A polgári iskola elvégzése után a félegyházi tanítóképzőbe vonatozott naponta a galambosi tanyáról. A vonaton tanult, otthon a gazdaságban dolgozott. Testi – lelki erejét a tanítóképzőben alapozta meg. Szer-tornászként megyei bajnokságot nyert. Hamar feltűnt erőteljes rajzkészségével. A zene is vonzotta, megtanult orgonán játszani, kántortanítói diplomát szerzett, de állást nem vállalt. Rajzolni, mintázni tanult tovább a Képzőművészeti Főiskolán, a Derkovits Gyula Népi Kollégium segítségével 1948 – 1953 között. Szobrásztanárai Beck András, Mikus Sándor és Pátzay Pál voltak. 1956-59-ben Derkovits-ösztöndíjat kapott. 1965-től nyugdíjba vonulásáig (1986) az Iparművészeti Főiskolán volt docens. 1954-től szerepelt először szobraival hazai és külföldi kiállításokon. Olaszországi tanulmányútján (1964) egy velencei üzemben látta, hogy kis kézi gépekkel munkálják meg a márványt. A prilepi márvány szimpóziumra 1968-ban már ő is hasonló gépekkel érkezett. 1971-ban részt vett a siklósi szobrász szimpóziumon. Életműve két, egymástól elkülönülő korszakra bontható. Kezdetben, több mint tíz éven át a nemzeti hagyományainkhoz igazodó, realista portré és figurális ábrázolásmódjával aratott sikereket, évekig realista szemléletű portrékat és figurákat formált meg, 1968-tól már a gépi megmunkálást is alkalmazva elindult nonfiguratív korszaka. Ezt a hetvenes évek színeskőből megmunkált kisplasztikái, díszburkolatai követték. Munkásságának kiemelkedő jelentőségű művei az egy-egy forma-ismétlődést, variációsort megjelenítő, faragott kőszobrok. Az igazi szobrász alkattal, nagy munkabírással rendelkező művész alkotásai szinte az egész országban megtalálhatóak, többek között Petőfi mellszobrok Kalocsán (1968), Aszódon (1972) és Petőfiszálláson (1973); Kossuth Lajos mellszobor Torinóban (1961), Móricz Zsigmond mellszobor Leányfalun (1966), Erkel Ferenc márványportré a budapesti Erkel Színházban (1956), Tóth Árpád márványportré Debrecenben (1962), József Attila emléktábla Budapesten (1965), Székely Mihály síremlék a budapesti Farkasréti temetőben (1965), a Citerázó öreg paraszt, az édesapja sírján, a kiskunfélegyházi alsó temetőben (1964) és a Csobogó kút, szintén Kiskunfélegyházán, a Petőfi téren (1982) . Egyéni tárlata volt 1972-ben Kiskunfélegyházán, Dunaújvárosban és Debrecenben, 1974-ben Zágrábban és Pécsett, 1975-ben Varsóban, 1977-ben az óbudai Zichy kastélyban. Kiállított Budapesten a Szabadtéri Galériában (1983). Halála után, 1993-ban özvegye kilenc, nagyméretű mészkő plasztikát ajándékozott a művész szülővárosának, melyek a félegyházi Petőfi lakótelepen, a Kovács Ferenc szoborparkban lettek elhelyezve. Kétszer kapta meg a Munkácsy díjat, 1956-ban és 1962-ben.
1926 szeptember 1-én született Kiskunfélegyházán szegény parasztszülők harmadik fiaként. Vagyonuk 3 hold föld volt, saját építésű kis tanyával, meg apjának első világháborús rokkantjáradéka, havi tizenhat pengő. Ebből élt meg a család és taníttatta is a többre törekvő gyermekeit. A polgári iskola elvégzése után a félegyházi tanítóképzőbe vonatozott naponta a galambosi tanyáról. A vonaton tanult, otthon a gazdaságban dolgozott. Testi – lelki erejét a tanítóképzőben alapozta meg. Szer-tornászként megyei bajnokságot nyert. Hamar feltűnt erőteljes rajzkészségével. A zene is vonzotta, megtanult orgonán játszani, kántortanítói diplomát szerzett, de állást nem vállalt. Rajzolni, mintázni tanult tovább a Képzőművészeti Főiskolán, a Derkovits Gyula Népi Kollégium segítségével 1948 – 1953 között. Szobrásztanárai Beck András, Mikus Sándor és Pátzay Pál voltak. 1956-59-ben Derkovits-ösztöndíjat kapott. 1965-től nyugdíjba vonulásáig (1986) az Iparművészeti Főiskolán volt docens. 1954-től szerepelt először szobraival hazai és külföldi kiállításokon. Olaszországi tanulmányútján (1964) egy velencei üzemben látta, hogy kis kézi gépekkel munkálják meg a márványt. A prilepi márvány szimpóziumra 1968-ban már ő is hasonló gépekkel érkezett. 1971-ban részt vett a siklósi szobrász szimpóziumon. Életműve két, egymástól elkülönülő korszakra bontható. Kezdetben, több mint tíz éven át a nemzeti hagyományainkhoz igazodó, realista portré és figurális ábrázolásmódjával aratott sikereket, évekig realista szemléletű portrékat és figurákat formált meg, 1968-tól már a gépi megmunkálást is alkalmazva elindult nonfiguratív korszaka. Ezt a hetvenes évek színeskőből megmunkált kisplasztikái, díszburkolatai követték. Munkásságának kiemelkedő jelentőségű művei az egy-egy forma-ismétlődést, variációsort megjelenítő, faragott kőszobrok. Az igazi szobrász alkattal, nagy munkabírással rendelkező művész alkotásai szinte az egész országban megtalálhatóak, többek között Petőfi mellszobrok Kalocsán (1968), Aszódon (1972) és Petőfiszálláson (1973); Kossuth Lajos mellszobor Torinóban (1961), Móricz Zsigmond mellszobor Leányfalun (1966), Erkel Ferenc márványportré a budapesti Erkel Színházban (1956), Tóth Árpád márványportré Debrecenben (1962), József Attila emléktábla Budapesten (1965), Székely Mihály síremlék a budapesti Farkasréti temetőben (1965), a Citerázó öreg paraszt, az édesapja sírján, a kiskunfélegyházi alsó temetőben (1964) és a Csobogó kút, szintén Kiskunfélegyházán, a Petőfi téren (1982) . Egyéni tárlata volt 1972-ben Kiskunfélegyházán, Dunaújvárosban és Debrecenben, 1974-ben Zágrábban és Pécsett, 1975-ben Varsóban, 1977-ben az óbudai Zichy kastélyban. Kiállított Budapesten a Szabadtéri Galériában (1983). Halála után, 1993-ban özvegye kilenc, nagyméretű mészkő plasztikát ajándékozott a művész szülővárosának, melyek a félegyházi Petőfi lakótelepen, a Kovács Ferenc szoborparkban lettek elhelyezve. Kétszer kapta meg a Munkácsy díjat, 1956-ban és 1962-ben.
