Munkácsy Mihály-díjas Pálfy Gusztáv

Aki beszéli a tűzben megolvasztott fém nyelvét Pálfy Gusztáv Kiskunfélegyháza szülötte. Büszke szülővárosára, szülővárosa pedig büszke a gazdag életművű, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, Katona-, Príma-, és – idén március 15-e óta – Munkácsy Mihály-díjas szobrászművészre. E kölcsönös kötődés szép kifejeződése, hogy 1985-ben a Pro Urbe Kiskunfélegyháza, 2017-ben pedig a Petőfi emlékérem odaítélésével fejezte ki nagyrabecsülését …

Dulity Kálmán

A helyi értékek megörökítője Dulity Kálmánt a legtöbb kiskunfélegyházi ismeri, hiszen kamerájával, fotóapparátusával jelen van minden fontos városi eseményen. Teszi ezt önként és szeretettel, az elmúlt időszakban pedig felvételeit a közösségi oldalakon is közzéteszi. Honnan ez a késztetés, kérdeztük Kámántól. – Ezt az ambíciót édesapámnak köszönhetem. Általa hétköznapokon és ünnepnapokon számos ismertségre tettem szert. Többek …

Holló László

(Kiskunfélegyháza, 1887. március 6. – Debrecen, 1976. augusztus 14.) Édesapja a kiskunfélegyházi Főgimnázium igazgatója volt, itt érettségizett Holló László, ezután a budapesti Mintarajziskolában tanult, mesterei Székely Bertalan és Szinyei Merse Pál. Kalmár Józsefnénak, a művészetek és a fiatal tehetségek támogatójának köszönhetően kapott ösztöndíjjal folytathatta tanulmányait Európa szerte. Előbb Hollósy Simon mester iskolájába indult Münchenben, majd …

Kis Judit interjú

GYAKORLATOK ÖNMAGUNKON ÉS AZON TÚL  Interjú Kis Judittal forrás: artmagazin.hu 2021-02-15 Popper Viktória Kis Judit a budapesti Képzőművészeti Egyetem intermédia és képzőművészet-elmélet szakára járt, valamint tanult a londoni Chelsea College of Art and Design-on. Videóperformanszai és virtuális naplói az identitásunkat, személyes határainkat és viselkedési mintáinkat alakító élményekre és traumákra reflektálnak. Munkáiban a digitális tartalmakat különböző, …

1%

Sajnos a kialakult vírushelyzet miatt más támogatásra nem igen számíthatunk, ezért most kiemelkedően fontos közösségünk fenntartása érdekében az Önök támogatása. Megtisztelő felajánlásaikat előre is köszönjük! Kiskunfélegyházi Képző- és Iparművészek Egyesülete Adószám: 19550297-1-03

Elment egy nagy művész – avagy egy csónak partot ért…

A toll a papíron döcögve, tétován indul, amikor egy eltávozott jóbarátról kell egy végső képet megrajzolni. Nehezen állnak össze a csapongó gondolatok annak kifejezésére, hogy ő már nincs közöttünk, hogy csónakja a túlsó parthoz ért. Mi pedig értetlenül, tétován nézünk utána, milyen is volt ő… Életének 70. évében Szecskó Péter grafikusművész kilépett Kiskunfélegyháza művészeti életéből, …