Holló László

(Kiskunfélegyháza, 1887. március 6. – Debrecen, 1976. augusztus 14.)
Édesapja a kiskunfélegyházi Főgimnázium igazgatója volt, itt érettségizett Holló László, ezután a budapesti Mintarajziskolában tanult, mesterei Székely Bertalan és Szinyei Merse Pál. Kalmár Józsefnénak, a művészetek és a fiatal tehetségek támogatójának köszönhetően kapott ösztöndíjjal folytathatta tanulmányait Európa szerte. Előbb Hollósy Simon mester iskolájába indult Münchenben, majd 1911-től párizsi, spanyolországi és itáliai tanulmányutakat tett. Mind közül a párizsi tartózkodás volt a legmeghatározóbb számára. Ott csatlakozhatott az akkori leghíresebb festőkhöz és az Union Internationale des Beaux-Arts et des Lettres (Nemzetközi képzőművészeti szövetség) tagjai sorába is beválasztották (1912) Itt kezdett igazán kibontakozni festői pályája. Művészete egyre érettebb, magabiztosabb lett. A kezdeti impresszionista hangulatú képei egyre inkább a szimbolikus, biblikus témák felé fordultak. S mikor úgy tűnt, megtalálta helyét a nemzetközi képzőművészeti életben, pályáját kettétörte az első világháború. Éppen a legkedvezőbb ajánlatokat kapta Párizsból, de a háború miatt már nem tudott visszatérni. Szülővárosa sem várta tárt karokkal, így a kedvező lehetőséget ajánló Debrecent választotta, hogy ott folytassa további munkáját 1976-ban bekövetkezett haláláig. S kérésére – hogy félegyházi földben nyugodhasson – 1976 augusztusában temették el Félegyházán, a Felső-Temetőben. Hosszú, gazdag életművének legfontosabb darabjai a romantika hatását érvényesítő történelmi képei, drámai alföldi vásznai és nagyszámú önarcképe.
Díjai: Szinyei-díj (1941), Munkácsy-díj (1956, 1960), Munkácsy-plakett (1960), Kossuth-díj (1961), Érdemes Művész (1964), Debrecen város művészeti díja (1968), Kiváló Művész (1971), Aranydiploma (Hatvan, 1974)
1974-ben Kiskunfélegyháza, 1975-ben Debrecen választotta díszpolgárává.
Legtöbb művét (körülbelül ötszáz) a debreceni Déri Múzeum Holló László Emlékmúzeuma őrzi, látogatható az egykori Tócós-kerti műteremháza is. Gazdag gyűjteménye van a Kiskum Múzeumnak Holló László festményeiből és az őrá annyira jellemző diópáccal, tollal készült vázlataiból, tanulmányrajzaiból.
Találkozhatunk képeivel a Magyar Nemzeti Galériában és a putnoki Holló László galériában is, sok festményét magánszemélyek, intézmények őrzik.
Szeretettel ajánlunk néhány dokumentumfilmet és megemlékezést Holló Lászlóról.
Holló László „Úgysem lehet mindent elmondani”
Holló László emlékére
Magyar Televízió Debreceni Körzeti Szerkesztősége 1994.
https://www.youtube.com/watch?v=c1KYNvyR4iE
Falu Tibor – Holló László
Dr. Falu Tibor visszaemlékezése barátjáról
2013. márc. 5., Dulity Kálmán felvétele
https://www.youtube.com/watch?v=eUCtcHqObnk&t=56s
Holló László 1965
Rendező: Nagy László János
https://www.youtube.com/watch?v=4EQsian2bIY