Munkácsy Mihály-díjas Pálfy Gusztáv

Aki beszéli a tűzben megolvasztott fém nyelvét Pálfy Gusztáv Kiskunfélegyháza szülötte. Büszke szülővárosára, szülővárosa pedig büszke a gazdag életművű, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, Katona-, Príma-, és – idén március 15-e óta – Munkácsy Mihály-díjas szobrászművészre. E kölcsönös kötődés szép kifejeződése, hogy 1985-ben a Pro Urbe Kiskunfélegyháza, 2017-ben pedig a Petőfi emlékérem odaítélésével fejezte ki nagyrabecsülését …

Dulity Kálmán

A helyi értékek megörökítője Dulity Kálmánt a legtöbb kiskunfélegyházi ismeri, hiszen kamerájával, fotóapparátusával jelen van minden fontos városi eseményen. Teszi ezt önként és szeretettel, az elmúlt időszakban pedig felvételeit a közösségi oldalakon is közzéteszi. Honnan ez a késztetés, kérdeztük Kámántól. – Ezt az ambíciót édesapámnak köszönhetem. Általa hétköznapokon és ünnepnapokon számos ismertségre tettem szert. Többek …

Szecskó Péter – Elment egy nagy művész – avagy egy csónak partot ért

A toll a papíron döcögve, tétován indul, amikor egy eltávozott jóbarátról kell egy végső képet megrajzolni. Nehezen állnak össze a csapongó gondolatok annak kifejezésére, hogy ő már nincs közöttünk, hogy csónakja a túlsó parthoz ért. Mi pedig értetlenül, tétován nézünk utána, milyen is volt ő… Életének 70. évében Szecskó Péter grafikusművész kilépett Kiskunfélegyháza művészeti életéből, …